A palóc nép babonás, misztikára fogékony lelkületét ábrázolja e novellában az író. Mintha csak Arany Vörös Rébékében lennénk. Ugyanaz a hiedelemvilág, ugyanazok az elemek. Novellai formátuma ellenére is a balladák tömörségét és homályát jeleníti meg. Csak sejteni lehet, milyen szerződést kötött Palyus az ördöggel és miért. Csak sejteni lehet, miért tépette meg magát Galandáné, szépséges fiatal lány képében, Luca napján a temetőben. A kérdések megoldására a választ az olvasónak kell összeállítania apró részletekből. Egy csizmából, egy piros selyem viganóból és a többiből. Ráadásul ezt egy kisgyermek szemszögéből olvashatjuk, akinek talán még titokzatosabb minden. Szerencsérer ott vannak a bölcs falusiak, az öreg bíró, Suska Mihály (aki szerint boszorkányok nincsenek e világon, hanem ez az egyetlen eset mégis kivétel lehet).  Aki veszi a fáradságot és kibogozza a történetet, az önfeláldozó szeretetnek mélységeire bukkan benne és tanulságra:nem mindig az valami vagy valaki, akinek látszik. Én ezt szeretem benne, hogy nem írja le ezeket az író, hanem hagyja, hogy magunktól jöjjünk rá. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.