No, ez már nagyonis a Köpönyeg előtt áll az én szememben.(De annyira azért nem.(:) A fiatal Ivan Iljics személyisége kicsit talán megmozdított bennem valamit. A lendületessége, a vidámsága. Hogy könnyed, de szorgalmasan, kötelességtudóan és felelősségérzettel. Azután nekem egyre kevésbé tetszett a dolog - bár nyilván neki is a betegsége megjelenése után -, ahogy az általa is alapított családjával állt a helyzet. Sajnáltam is őt. Bár lehet, hogy a könyv egésze sem rendített meg annyira, mint az, amikor a tanárnő magyarázta, neki mit is jejent a mű - és talán nem is csak azért, mert nem olvastam végig a könyvet.   

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.