A tengeri szél az elvágyódás egyik őszinte szimbóluma. Különösen azoknak, akiket a tengerhez pozitív és csakis pozitív élmények kötnek. Gyönyörű, mély és „végtelen”, ahogy számos irodalmi műben jellemzik. A költő a véges nagyságú kertből és az elméjét „bilincsben tartó” képektől való elvágyódását írta le. Hívogató, ismeretlen messzi partot vélt látni hallva a matrózok dalát, mintha az csábítaná szellemi végtelen kóborlásra. A vágyakozás sokszor elragadhatja az embert, de azért nem szabad minden pillanatban vágyakozó álomvilágban élni, hiszen közben van jobb dolgunk is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.