Ebben a versben Adyt úgy ismerhetjük meg, mint egy roppant szeretetéhes embert. És itt  nem is közvetlenül a verset alkotó szavak a megrendítőek. Különös, hogy milyen egyszerű feléoítésű mű sok ismétléssel, de a költő lelki állapotát így is meg lehet érteni. Hisz csak arra kell rájönni, hogy itt a magányosság érzetével szeretet után sóvárgó emberről van szó, és ilyet már olyan sokan éreztek! A cím után máris kialakulhat az olvasóban a megértés, a versre szinte már csak annyiban figyel, hogy egészen pontosan hogyan ír erről Ady, de ennél a pontnál már arról is meg tud feledkezni az ember, hogy Ady költő.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.